1984-ben érkeztem be a romlandó világba Isten kegyelméből. Szigorúan neveltek engem a szüleim és sajnos egy szerencsétlen balesetem is volt: fél évesen kiestem a babakocsiból így sokat kezeltek engem az idegekkel. Beszélni sokáig nem tudtam, körülbelül 5 évesen kezdtem el beszélni. Nagyon nehezen ment a tanulás, olvasás, számolás. A rossz jegyeim miatt szüleim megszidtak, sokszor verést is kaptam, főleg apám ittas állapotban nadrágszíjjal vert engem. Nagyon féltem mindenkitől az iskolában is, a szüleimtől is, hogy megint verést kapok. Nagyon nehezen és keservesen teltek el az iskolás évek, sokat csúfolódtak az osztálytársaim, kiközösítettek. Az érettségim is csak negyedikre sikerült, nagy nehezen és olyan csüggedés és depresszió kerített hatalmába, hogy nem tudtam mit kezdjek magammal. Próbáltam enyhíteni a reménytelenségemen alkohollal, bulizással, és egyéb szennyes dolgokkal, de semmi nem segített. Reménytelen és kilátástalan volt az életem, az öngyilkosságot fontolgattam. Aztán egyik este hazafelé sétálva egy koncert volt a központban és ott figyeltem az énekesek arcát, milyen öröm van rajtuk. És én dühös voltam rájuk, „mitől ilyen boldogok ezek az emberek?” kérdeztem magamban. Aztán a koncert után megkérdezték, hogy imádkozhatnak-e értem és adtak egy meghívót a következő alkalomra. Életem vonatja rossz pályán haladt, de Isten kegyelmet adott, hogy megtérjek a bűneimből, és  Jézus, a személyes Megváltóm mellett hozzam meg a döntést.

Tudom a szívem mélyén, hogy Jézus vére értem is kifolyt a keresztem, hogy én a bűneimtől megtisztuljak és hiszem, hogy a nevem bekerült az élet könyvébe.

Életem vonatja most pedig a Menny felé halad, megtörtént a váltóátállítás. Megismertem az igazságot, Jézus Krisztust és az igazság felszabadított engem. Ez a dolog biztosan megtörténhet veled is és kívánom, hogy váltsd meg a Menny felé a vonatjegyedet, amíg nem késő.

Nagy Levente, Kézdivásárhely